pályázatok / felhívások > hazai pályázat-felhívás
2011.05.09.

"Harsányi István-díj"

A hazai menedzserképzés elősegítése, illetve a menedzsment ismeretek elsajátítása céljából magánkezdeményezés alapján 1991-ben életre hívott, a Magyar Innovációs Szövetség által gesztorált és a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság által támogatott közhasznú Manager Képzés Alapítvány, elsősorban a gazdasági, a műszaki és a természet-tudományi felsőfokú intézményekben graduális és posztgraduális, valamint a PhD-képzés keretében tanuló hallgatók menedzsment ismereteinek bővítését, gyakorlatban történő alkalmazását hivatott elősegíteni.

Az Alapítvány Kuratóriuma, a Pro Progressio Alapítvány támogatásával a "Harsányi István-díj" (és a velejáró kutatási ösztöndíj) elnyerésére a 2011. évre ismételten pályázatot ír ki. A Kuratórium az innovációval kapcsolatos menedzsment témakörben készített kiemelkedő színvonalú

  • tudományos diákköri munkák,
  • kutatási munkák,
  • szakdolgozatok, diplomamunkák,
  • PhD-disszertációk
  • készítőit kívánja elismerésben részesíteni, és gyakorlati tevékenységüket támogatni.

A pályázatok az alábbi - az innovációs folyamatokkal kapcsolatos - menedzsment szakterületeken adhatók be:

  • szellemi tulajdon-védelem menedzsment
  • tudás menedzsment
  • minőség menedzsment
  • humán menedzsment
  • kutatás-fejlesztési, innovációs menedzsment
  • informatikai menedzsment
  • környezetvédelmi menedzsment
  • innováció támogatási formái
  • innováció szerepe a vállalkozásokban
  • stratégia, üzletfejlesztés
  • logisztika, anyagtechnológia.

A pályaműveket az innováció szempontjait kiemelő, max. 2 oldalas összefoglalóval kiegészítve, nyomtatott formában, 2 példányban, valamint elektronikusan is, magyar nyelven lehet benyújtani. Idegen nyelven csak akkor, ha csatolnak hozzá egy publikációként közreadható, értékelésre alkalmas magyar nyelvű összefoglaló kéziratot.

A pályázatok elbírálásának feltétele: a felsőoktatási intézmény hivatalos (tanszékvezetői) ajánlása, (témavezetői, opponensi) értékelése, valamint a "Pályázati adatlap" teljes körű kitöltése. Az elbírálásánál előny, ha esettanulmányt is tartalmaz a pályázat.

Beküldési határidő: 2011. június 30-án, 12:00 óráig beérkezően.

Beadás helye: Magyar Innovációs Szövetség titkársága: 1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 79., II. em.

A szakmai Kuratórium 2011. augusztus 31-ig hozza meg döntését a kutatási ösztöndíjakról, és erről írásban értesíti a pályázókat. Az ösztöndíj összegét a pályaművek színvonala alapján a kuratórium évenként határozza meg. (2010-ben az elnyert ösztöndíjak értéke egyenként 120 000 Ft volt).
A díjak átadására ünnepélyes keretek között 2011 októberében, szakmai rendezvény keretében kerül sor. A díjazott pályaművek összefoglalóit a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság honlapján publikáljuk.

A pályázati adatlap és az értékelés szempontjai beszerezhetők az Alapítvány Titkárságán (dr. Antos László titkár, tel: 453-6572, e-posta: innovacio@innovacio.hu) vagy letölthetők a www.innovacio.hu c. portálon a Harsányi István-díj c. rovatból.


Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) © 2011, MINDEN JOG FENNTARTVA