2010.12.03.

Lakoma

Szerző: Váncsa István

A görög, török, ciprusi, libanoni, marokkói, tunéziai és máltai konyhák legfinomabb ételeiből

Vince Kiadó, 2010

A MATISZ Hírlevél 2009/20. számában mutattuk be Váncsa István nagysikerű, különleges szakácskönyvének második kiadását. Szakácskönyvekből már akkor is sok volt, ám arra a kötetre teljes joggal mondhattuk, hogy különösen kedves mindazoknak, akik a finom étkek mellett barátai a szellemi ínyencségeknek is. Ugyanezt a jellemzést, e nagyon pozitívan megkülönböztető minősítést érdemli ez a műve is.

Ceterum censeo: különösen szórakoztató olvasmány-ízt ad egy szakácskönyvnek, ha élénken kiérződik belőle, hogy valamely egészen más mesterséget űző férfiú élvezettel jeleskedik a főzési tudományokban - nem pancsol, hanem műértően alkot!! -, és hogy eltérően a hölgyek bölcs pragmatizmusától és a hivatásos étekmesterek hűvös szakszerűségétől, egy más dimenzióba, más lelkiállapotba átlépve, elmélyült intellektuális gyakorlatként, s ugyanakkor az igazi ínyenc lelkesedésével műveli a főzés művészetét, és mindezt örömmel meg is mutatja a világnak. Ilyen Váncsa új könyve is: pompásnak ígérkező, egzotikus kulináris élvezetek csábító körképe és tárháza, amelyben az ínycsiklandó étkek készítésének leírásai előtt és között az azokat körülvevő kultúráról szóló, színes kis esszéket is kapunk. Ezekben Váncsa, kedvenc szokása szerint, az érdekes - a környezethez, témakörhöz tartozó, netán onnan szabadon elszárnyaló, vagy éppen hangulatfestő - tudnivalók gyakorta elágazó gyöngyfüzéreit tárja elénk. Könyve így a voltaképpeni receptek között, sőt gyakorta azokon belül is kitűnő, kisebb-nagyobb szellemi csemegék füzére.

Akárcsak az előzőben, ebben is nagyon rokonszenvesen ötvöződnek a konyhában és a szó legjobb értelme szerinti, a hétköznapok művészetét is magában foglaló kultúrában egyaránt járatos, mindkettőt nagy kedvvel művelő homo sapiens és a homo ludens szívünknek kedves vonásai. Javasolt felhasználása az örömszerző étkezés céljával történő olvasás mellett a kellemes szórakozást kínáló tallózgatás. Ám azt is el kell mondanunk, hogy a szórakozás itt intellektuális kedvtelést jelent. Aki a mai konzumkultúra által kínált, szellemileg igénytelen nevettetést kedveli, az e könyvet inkább csak étkezési gyönyörök forrásaként fogja szeretni.

A Vince Kiadó ajánlója ezt írja róla: „Váncsa István új szakácskönyve a Lakoma című sorozat első darabja, amely a Mediterráneumból a görög, török, ciprusi, libanoni, marokkói, tunéziai és máltai konyhákat fogja át, 650 különlegesen finom recepttel. A könyv (akár a szerző előző szakácskönyve, amelyből már csaknem harmincezer példány fogyott, és séfek, éttermek is főznek belőle) nem csupán jól használható szakácskönyv, egyszersmind fölöttébb élvezetes olvasmány, kevéssé ismert kulturális, gasztronómiatörténeti érdekességek szórakoztató tárháza, lényege a teljesen egyedi, szubjektív, szellemes-míves irodalmi szöveg.” Magunk sem mondhattuk volna jobban - fűzzük ehhez illő szerénységgel.

Az itt leírt étkek nagy részét megtapasztalásuk híján csupán elképzelni tudjuk, ám erősen sejthető, hogy a maga nemében valamennyiük minden bizonnyal mennyei eledel, legyen bár parasztosan egyszerű, vagy nagyon is kifinomult. Azt azért ezúttal is el kell mondanunk, hogy a szükséges nyersanyagok jelentős részét hiába keresnénk az egyszerűbb üzletekben, s még az is valószínű, hogy némelyikük ízét meg kell tanulnunk értékelni. A beszerzésükre pedig ne akkor támadjon kedvünk, midőn éppen a lapos pénztárca időszakát éljük.
S ízelítőül íme pár részlet a Mehmet doktor piláfjai c. kis remeklésből: „A piláfokba rendszerint színhús kerül, de Mehmet doktor szerint a keménytökű anatóliai férfiember tudja, hogy a csontján főtt hús sokkal ízesebb, habár kétségkívül szilánkos. Valamit valamiért. (...) Beszórja a hagymát a lábasba, kever rajta egyet-kettőt, majd bort vesz ki a hűtőből, felbontja és tölt. Ugyan a most készülő turkesztáni piláfba nem kell bor, viszont a szakácsba kell. A konyhai pepecselés a legjobb alkalom arra, hogy a világ dolgai felől derűsen elmélázzunk, ezt pedig egy üveg bor elfogyasztása igen kedvezően segíti elő. Arról nem is szólva, hogy Kemál Atatürk, a modern török állam megalapítója, Anatólia sok ezer éves borkultúrájának feltámasztását is fontos célnak tekintette. Egy muszlim országban a borfogyasztás annyi, mint szekularizáció, a török ember tehát leginkább avval tud fejet hajtani Kemál Atatürk emléke előtt, hogy bort iszik. Mehmet doktor számára (aki Budapesten él - OP), a borospalackok az Európa felé vezető út mérföldkövei.”


Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) © 2011, MINDEN JOG FENNTARTVA